Hannah túl van élete első repülőútján. Apukám temetésére mindnyájan hazautaztunk. Csütörtökön reggel 7-kor indult a gép, így már hajnali 3-kor el kellett indulnunk otthonról. Egy barátunk vitt ki minket a reptérre és Hannah az autóban semmit, azaz nagyon keveset aludt. Reptéren nézelődött, eszünkbe sem jutott, hogy altassuk a babakocsiban egy kicsit, hisz mindenki azt mondta, hogy a gépen majd tuti kidől. Hát nem így lett... Az út 3/4-ed részét végig bömbölte, semmit sem tudtunk vele csinálni. Fél órával a leszállás előtt kidőlt. Rémálom volt az egész! Reptérről anyósomékig (kb. 1 óra) szintén nem aludt, de a nagyszülőknél egész happy volt. Épp csak annyi időnk volt, hogy ebédeljünk, aztán már jött is az unokatesóm értünk. Vele mentünk haza, az én szüleimhez, ami kb. 4 óra autóval. Na, ott már kidőlt a kiscsaj, 2 és fél órát aludt a drágám. Aztán hazaérkezés után Hannah Apával a hugoméknál maradt, én meg mentem a virrasztóba. Erről majd inkább az anya-blogban írok...
Másnap nemsokkal a temetés után indultunk is vissza Patasra anyósékhoz. Hannah és Apa nem voltak a temetésen, nagyon hideg volt. Így Hannus egész jól viselte a ferfoldulást. Pénteken este 9-re értünk Patasra, megint egész jól aludt az autóban, így volt pancsi is és 10-kor ment aludni. Szombat pihenős nap volt. Vasárnap utaztunk vissza, az már sokkal jobban sikerült. Később is indult a gép, nem kellett túl korán kelni, de a reptéren is altattuk kicsit és így egész jól bírta a 2 órás repülőutat.
Egy dolog miatt hasznos volt ez a nagy utazás. Májusban ugyanis nyaralni megyünk. Majd 3 órás a repülőút és reggel 6:25-kor megy a gép. Most már tudom mire készüljek és mit csináljak másképp. :)